إستكشف المشاركات

استكشف المحتوى الجذاب ووجهات النظر المتنوعة على صفحة Discover الخاصة بنا. اكتشف أفكارًا جديدة وشارك في محادثات هادفة

1 ذ - ترجم

Róma kulcsai: VATIKAN = VIVA ATILLA KÁN:
www.facebook.com/Enigmatv

„A mennyország kulcsai Szent Péternél vannak!” - így tartja a keresztény köztudat jó néhány évszázada. Jézus Krisztus Kéfásra („Kőszikla”), a későbbi Szent Péterre alapozta egyházát. Az analógiás gondolkodás – régen ez nem okozott nehézséget – eredményeként a mennyország kapujában álló cerberus (kulcsár) szerepkörében látjuk viszont a Simonból lett Pétert. Egyházatyák tudni vélték, hogy tulajdonképpen két kulcs lóg a derekán, az egyik a mennyországé, a másik a pokol kapujáé. A közmegegyezés ebben teljes volt.

Szent Pétert a Római Birodalom területén ölték meg. Kicsit később különös jelenségnek lehettünk tanúi. Róma – korábban a keresztények ádáz ellensége – Szent Péter örökösének adva ki magát, a „Földi helytartó” szerepkörét vindikálta magának. Ettől fogva Szent Péter kulcsai is – szimbolikusan legalábbis – Rómára szálltak. Az öröklésnek ezt az addig még nem ismert fajtáját nem volt (túlélő) aki megkérdőjelezze. Bizánc is csak irigykedett, a „kapupénzből” akart inkább részesedni.

Róma kulcsairól akkor hallunk ismét, amikor Kr.u. 451.-ben Atilla seregével Róma kapuinál megáll. Róma püspöke elébe megy – az ellenállás reménytelennek tűnik – és megadása jeléül Róma kulcsait – egy kispárnára helyezve – Atilla lábai elé teszi. Atilla nem szállta meg Rómát (járványveszély volt a pangó vizek miatt), viszont a kulcsokat és a párnát (a benne lévő évi adóval együtt) nem hagyta ott, hanem („szimbolikusan”) magával vitte. Hogy hová? Hát a Kárpát-medencébe, ahol akkoriban a főhadiszállása volt.

A következő képen a „kulcslyukat” látjuk, amit ma Szent Péter térnek hívnak. És mi van a közepén? A világ egyik legnagyobb obeliszke. Ez mit tükröz és hova vezet? EGYIPTOM, NAP kultusz és a középpont(energia) fontosságnak jelképe. Az Egyiptomi dinasztiák meg mint tudjuk, HUNOK voltak. Maga a bazilika alaprajza is kulcsra emlékeztet.

Az Atilla szó eredetileg nem mást jelent sumérul, mit UTU-LU. Ez a szó pedig nem mást, mint - nap-ember - vagyis a Nap-Isten fia.

Obeliszk szimbólum több helyen is megtalálható, amit sikeresen összemostak jelentésében. Pl. Washington, D.C. stb.

Hogy ezt a „kulcsátadást” másképpen mesélték idáig? Hogyha az egyetlen szavahihető szemtanú, Atilla mellettük tanúskodna, még el is hihetnénk. Hiszen Ő látta – úgy mondják – a két arkangyalt a lángpallossal, akiktől megrettenve sarkon fordult. De Atillának nem volt igazán alkalma a hírügynökségeknek nyilatkozni minderről, mert nem sokkal később gyanús körülmények közt elhunyt.

A kulcsoknak itt kell lenni valahol a Kárpát-medencében! Arról nincs tudomásunk, hogy időközben visszaszármaztatták volna. Keresésünk nem volt hiábavaló, mert a Parlament kupolatermében is nyomára bukkantunk.

Mi ebből a tanulság ? Először is az, hogy Róma püspökei , a későbbi pápák, több mint ezerötszáz éve „jogosítvány nélkül vezetnek”!

Atilla – a „KöRiSTeN ostora” – tulajdonképpen bevonta az önjelölt Róma és Bizánc „jogosítványát” (Bizánc kapuinál Kr. u. 447.-ben járt !) Tette ezt a KöRiSTeN-t, a „teljességet” kifejező Szent Korona birtokában, amelynek nyilvánvaló igazságát ez a két „elhajló” szekta megkérdőjelezte azzal, hogy attól eltérő (hamis) világképet hirdetett. Tudniillik az eredeti (égi)Atya, (”iS”) + (Föld)Anya („KöR”) + „kapcsolat”(melynek gyümölcse a Fiú) („TeN”) háromság nem helyettesíthető az Atya, Szentlélek, Fiú háromsággal, melynek a természetben nincs analógiája. (Csomor Lajos kimutatta, hogy a Szent Korona egy-két évtizeddel korábban készült és így már Atilla birtokában lehetett.)

A Szent Korona mintegy illusztrálja a három szereplő : Róma, Bizánc és Atilla viszonyát egymáshoz. A korona testének 3 fő alkotórésze közül a GöRög (KöR) betűkkel ellátott abroncs Bizáncnak feleltethető meg, a laTiN (TeN) betűs pántok Rómát jelképezik, a harmadik elem a párta – balról jobbra írt rováS (iS) jeleket tartalmaz és így (a rovást is tudó) Atillára vonatkoztatható.

RÓMA: ró-ma, azaz rovásvonal jelenpont, értelemszerűen: a jelenpont által húzott időszál.

Láthatóan Atilla a Szent Korona birtokosaként Jézushoz közvetlenül kapcsolódik, Ő a szellemi örököse. Szent Péter kulcsai is a Szent Koronával koronázott (mindenkori) uralkodót illetnék meg! Róma mindazonáltal szorgalmasan szedte a kapupénzt, amit „tizednek” is neveztek. (Atillát persze befeketítették, minden ocsmányságot híreszteltek róla). A Vatikánban felhalmozott kincseket szemlélve képet alkothatunk a bevétel nagyságáról. A tizednek közben leáldozott, most már a vatikáni múzeum bejáratánál fizethetjük ki (egyáltalán nem szimbolikusan) a kapupénzt.

Berényi László nyomán pár összefüggéssel kiegészítve Németh Tamás
HUN Nemzetiség- Enigmák

image
Julianna Zatykó غيرت صورتها الشخصية
1 ذ

image
Székely Hajnalka غيرت صورة الغلاف الخاصة بها
1 ذ

image
Székely Hajnalka غيرت صورتها الشخصية
1 ذ

image
Székely Hajnalka غيرت صورة الغلاف الخاصة بها
1 ذ

image
Székely Hajnalka غيرت صورتها الشخصية
1 ذ

image
Székely Hajnalka غيرت صورة الغلاف الخاصة بها
1 ذ

image
1 ذ - ترجم

A napokban történt egy családi ház fürdőszobájában.
3 jóllakott macskusz (Cicamama, Pityu, Jakson) a fürdőszobában "ejtőznek" ketten az ablakban, külön macskaágyon egy az emeletes kaparó tetején! Az egér az előszobában egész éjjel a kutyák száraztápján hízlalta magát. Már napok óta a macskák és kutyáim vendégszeretetét élvezte. Valami zavar lehetett a fejükben, mert egyik sem akarta megfogni, kizavarni. (Azt hitték ő is a ház lakója? Ha kint megfognak egyet azt meg behozzák?)
A fürdőszobában kérdőre vontam a macskáimat, hogy mégis mit gondolnak, én veszem nekik a kajákat és még az egeret is én fogjam meg?
Jött a válasz Jaksontól, nyauu. Tovább lustálkodtak. Hallottam, hogy a párom ott kuncog a fürdőszoba ajtó előtt. Megismételtem a kérdést, majd ott hagytam őket. Kis idő múlva megjelent cicamama és egyenesen elindult a cipők felé, majd bebújt a szekrény mögé is! Meglepődtem, úgy látszik használt a "fejmosás" macskuszéknál! De a két fiú macsnak esze ágában sem volt neki segíteni. Bent pakolásztam a szobában majd valamit kivittem a fürdőbe, akkor láttam, hogy cicamama kapkod a WC mögé. Odamentem és láttam, hogy az egér odabújt a partfis alá. Szóltam a lányomnak, hogy ronggyal fogja meg és vigye ki, én addig lefogtam az egeret. Kipateroltuk.
Hihetetlen, mondtam a lányomnak, csak megértették mit szeretnék! Nem csodálkozom rajta, hogy az egyiptomiak szent állata volt nagyon okos állatkák! Mi pedig ennyire egy hullámhosszon vagyunk már 10-9 éve! Cicamamával 10, fiaival 9.

image
Judit Pünkösti غيرت صورتها الشخصية
1 ذ

image